Desiré


(Ki) állja a sarat?


2010.01.30. Hozzászólások: 0 db (Ki) állja a sarat?

Szolcsányi Ákos válaszában Édes Annáról és a hazajáró holtakról, Kosztolányi szabadverseiről, az író tehetetlenségéről és a körömlakklemosóról mint szükséges játékeszközről írt.

 

 

 

1. Mikor találkozott életében először Kosztolányival, és mire emlékszik ebből a találkozásból?

Először A kulcs című novelláját olvastam általános iskolában. Nem éreztem úgy, hogy megérte elolvasni, akkoriban a könyvek széles választékából egyedül Sherlock Holmes, Kästner és a Kaland-játék-kockázat könyvek bírtak létjogosultsággal. Azóta kicsit árnyaltabban látom ezt, de akkor csak értetlenkedtem, oké, sír a gyerek, de nem ölték meg, nem ő Emil és életerő pontjai sincsenek, ezt most hová tegyem. Távoli horizont az addigiakhoz képest.

 

2. Mi volt élete legfontosabb Kosztolányival kapcsolatos élménye?

Az Édes Annában találtam egy félmondatot, Anna a régi gazdáit látogatta meg, a hajdani játszótárs kisgyerek pedig nem ismerte meg, mással játszott. Anna el, pontatlanul idézek, „a hazajáró halottak érezhetik így magukat”. Akkoriban gyakran járt haza egy halottam, aztán – nem hiszem, hogy Kosztolányi miatt, de – épp az idő tájt kezdett el békén hagyni. És mégsem puszta együttállás.

 

3. Ki a legfontosabb az Ön számára: a költő, a regényíró, a novellista, a műfordító vagy a publicista Kosztolányi?

Kosztolányi költő volt, elég, ha elővesszük a szabadverseit: az Aranysárkányt vagy az Erős várunk a nyelv darabjait.

 

4. Melyik Kosztolányi szöveget értékeli a legtöbbre, és melyet a legkevesebbre?

A kedvencem talán az az Esti Kornél-részlet, amelyikben a sorsüldözött özvegyet próbálja segíteni – az a tehetetlen fölény, amiből csak a fölény jut el a bolgár kalauzig (ld. Borbély Szilárd újraírását), itt leleplezi magát. A „legkevesebb”? – bajban vagyok, sok rosszat olvastam tőle, de nem emlékszem rájuk. Talán a Mit tegyen az író a háborúval szemben? körkérdésre adott válasza a legbajosabb, nem mintha többet tehetne, mint más, de talán más sem olyan tehetetlen, hogy csak várja, meghal-e. Az ilyesmiből nem illik – de nem is szép – újra odáig pörgetni a dolgot, hogy homo aestheticus – homo moralis.

 

5. Melyik a 11. legszebb magyar szó?

Gyalupad.

 

6. Mit mondana Kosztolányinak, ha szembe jönne az utcán?

„Azt mondták, meghaltál!”

 

7. Ha egyidős lett volna Kosztolányival és Csáth Gézával, játszott volna velük?

Igen, de a gyújtóanyagért (1997-ben körömlakklemosó) „Jóskát” küldtük volna el a boltba.

 

8. Mi az, amit áthagyományozna Kosztolányi munkásságából a 21. századra?

A Meztelenül c. kötetet, és a Pacsirta első felét, hogy agyaljunk, mi lett a vége.

 

9. Mi az, amire a leginkább kíváncsi lett volna a Kosztolányi-hagyatékból, amelynek nagy része egy második világháborús bomba következtében elveszett?

Az Ady-pör kapcsán készített vázlataira, és ha volt valami naplóféle, amibe a Karinthy-féle ugratásokat vezette, akkor arra.

 

10. Babits Mihály így nyilatkozott: „Kosztolányi Dezső szavai épek, mint az egészséges testek, s jól tartanak, mint az erős test rostjai. Szilárdak, a magyar nyelv legjobb anyagából valók, s kibírják a korok időváltozását.” Egyetért-e Babits Mihály szavaival?

Nehéz kérdés, mert az ún. olvasó, amikor irodalmat olvas, gyakran Kosztolányival mér, olykor azt is, amit nem azzal érdemes. Szóval Kosztolányi mindmáig népszerű, de nem tudom, ő állja-e a sarat, vagy az olvasó nem akar túllépni ezen a leckén, mert olyan jó.

Akik válaszoltak még:


Méhes Károly

Kemény György

Esze Dóra

Kiss Judit Ágnes

Károlyi Csaba

Petőcz András

Gerőcs Péter

Demény Péter

Szkárosi Endre

Kerékgyártó István

Egressy Zoltán

Benedek Szabolcs

Csaplár Vilmos

Mesterházi Mónika

Bónus Tibor

Szávai Géza

Jenei Gyula

Rapai Ágnes

Molnár Krisztina Rita

Tőzsér Árpád

Vörös István

Szávai János

 

"Akarsz-e játszani?" - A körkérdésekről bővebben itt olvashatnak.

Kapcsolódó könyvek »»

Hozzászólás




Hozzászólások

Jelenleg nincsen hozzászólás!

«« Vissza az előző oldalra

Boltjaink

 
Ráday Antikvárium
  • Cím: 1092 Ráday utca 18. - A Ráday és az Erkel...
  • Telefon: +36(1)210-1452
  • Nyitvatartás:
    Hétfő-Szombat: 10-20 h
 
Astoria Antikvárium
  • Cím: 1088 Rákóczi út 9. szám alatti udvarban
  • Telefon: +36(1)219-5449
  • Nyitvatartás:
    Hétfő-Péntek: 10 - 18 h

Akciós könyvek

 
Archer, Jeffrey:
A tizenegyedik parancsolat
800 Ft
-20%
640 Ft - 720 Ft -ig
 
Cole, Martina:
Könyörtelenül
1 400 Ft
-20%
1 120 Ft
Kosárba
További akciók »»

 Bibliofil

 
von den Steinen Károly dr.:
Közép-Brazilia természeti népei között
14 000 Ft
-20%
11 200 Ft
Kosárba
 
(Defoe, Daniel):
Robinson
4 000 Ft
Kosárba
További könyvek »»

Most érkezett

 
Moyes, Jojo:
Tiltott gyümölcs
1 800 Ft
-20%
1 440 Ft
Kosárba
További könyvek »»

Könyvek 300Ft alatt

RendelésKosár részletes tartalmavásárlás: 0 db    összérték: 0 Ft