Szerző: Persovits József

Persovits József nekrológja a tavaly elhunyt nyomdászról, az Új Látóhatár megalapítójáról, Misztótfalusi Kis Miklós kutatójáról.

2009. december 1-jén Münchenben elhunyt a huszadik századi magyar emigrációs könyvkiadás egyik kiemelkedő személyisége. Kezemben tartom az értesítőt, amelyen ez áll: „József Molnár, néhány órával egy szerencsétlen esés után, elhunyt. Örökkévalóságra vágyott. De már érezte, hogy erői elhagyják. Hirtelen halála mélyen megrázza mindazokat, akik ismerték és szerették.” A kétnyelvű gyászjelentés túloldalán az elhunyt neve szerepel, melynek betűit Misztótfalusi Kis Miklós metszette díszbetűkből – majdnem azt írtam, hogy szedték, valójában – digitalizálták. Mind az ólomszedésnek, mind Misztótfalusinak sok köze volt Molnár Józsefhez.

Molnár József 1950. november végén Zürichben több emigrációs társával megalapította és megjelentette a Látóhatár című irodalmi és politikai folyóiratot, amelyet „a népi gondolat jegyében… és más eszméket is integrálva”, a magyar irodalom egysége szellemében szerkesztettek – írja Borbándi Gyula Nem éltünk hiába című könyvében.

1958 szeptemberében Lovas (Heller) György nyelvésszel két szedő- és egy nyomógéppel a kezük alatt megalapította azt a nyomdát, ahol az Új Látóhatár című folyóirat példányai készültek, egészen 1990-ig. Ez a nyomda egyrészt egzisztenciális függetlenséget biztosított Molnár József számára, másrészt lehetővé tette, hogy a szerkesztőségi, a kiadói és a nyomdászati tevékenység egy helyben történjen, amelynek eredménye a minőségi kiadványok megjelentetésében kamatozott. Borbándi Gyula, főszerkesztő így vallott az Új Látóhatárról: „E folyóirat szerkesztői és munkatársai a magukénak vallják a magyar forradalom eszméit. Szerény eszközeikkel és lehetőségeikkel, de töretlen odaadással továbbra is a magyar nép önrendelkezési jogáért küzdenek. Feladatunkat, a magyar irodalom ápolását és a gondolat szabadságának védelmét a jövőben is hittel, lelkesedéssel és lankadatlan munkakedvvel végezzük.” Az emigráns magyar értelmiségi elit színe-java publikált a folyóiratban: Márai Sándor, Jászi Oszkár, Cs. Szabó László, Fenyő Miksa, Kovács Imre, Határ Győző, Hanák Tibor, és még sorolhatnánk. Molnár József 1960-ban megalapította és 1983-ig vezette az Auróra könyvkiadót, amely a nyugati magyar kulturális élet egyik központjaként működött. Az ólomszedés a mindennapi élet része volt Molnár József számára, amely az Új Látóhatár című folyóirat megjelentetését, a könyvkiadást, így a megélhetést segítette az emigrációs években.

Molnár József neve nemcsak a nyomdásztevékenység miatt, de kutatásai révén is összefonódott Misztótfalusi Kis Miklóséval. Miután az 1650-ben Erdély Misztótfalu nevű városában született Kis Miklós Amszterdamba ment külhoni tanulmányok folytatására – hogy hazája művelődését szolgálja –, kitanulta a betűmetszést és a nyomdászmesterséget, saját pénzén megjelentette a Bibliát, megalkotta és kimetszette a később róla elnevezett betűt. A huszadik század közepén Harry Carter és Buday György kiderítette, hogy az ún. holland antikva valójában nem Anton Janson, hanem Misztótfalusi Kis Miklós (Nicolaus Kis) alkotása. És itt kapcsolódik a gyászjelentésben szereplő betű Molnár József nevével. Molnár levéltárakban, könyvtárakban évtizedekig kutatta Misztótfalusi tevékenységét, sőt nyomdájában készült könyveinek egy részét a felújított Misztótfalusi-betűvel készítette. Misztótfalusi életére, tevékenységére vonatkozó kutatásai összegzéseként megírta Misztótfalusi Kis Miklós című könyvét, melyet az Ünnepi Könyvhéten mutattak be Budapesten, az ezredforduló évében. A könyv társkiadói a Balassi Kiadó és az Európai Protestáns Magyar Szabadegyetem.

Molnár József földi élete lezárult, azonban élete életművében, szellemiségében folytatódik, ahogy emigrációs társa Borbándi Gyula vallotta könyve címeként: Nem élt hiába.