Desiré


Szíven-ütögetés


2010.01.30. Hozzászólások: 0 db Szíven-ütögetés

Száztízegynéhány évvel korábban boncolásig játszott volna Kosztolányival és Csáth Gézával. Ha most szembetalálkozna az előbbivel, úgy volna vele, mint Schubert Beethovennel. De semmi párhuzam, ez csak úgy eszébe jutott Egressy Zoltánnak.

 

 

1. Mikor találkozott életében először Kosztolányival, és mire emlékszik ebből a találkozásból?

Nem emlékszem pontosan, de biztos, hogy szíven ütött. Ütöget azóta is.


2. Mi volt élete legfontosabb Kosztolányival kapcsolatos élménye?

A Kosztolányi Dezső tér környékén alakult meg az a zenekar, amelyben régen játszottam. Az is emlékezetes, amikor először olvastam a Hajnali részegséget. Nagyon nehezen vettem levegőt utána.


3. Ki a legfontosabb az Ön számára: a költő, a regényíró, a novellista, a műfordító vagy a publicista Kosztolányi?

A prózáját különösen szeretem. Tehát a novellista és a regényíró.


4. Melyik Kosztolányi szöveget értékeli a legtöbbre, és melyet a legkevesebbre?

Lehetetlen egyet kiemelni, de mondjuk a Pacsirta mindenképpen a számomra legfontosabb regények közé tartozik. Tavaly egy Kosztolányi-tévéműsorra készülvén elolvastam mindent, ami hozzáférhető tőle és róla, nemcsak a szépirodalmi munkáit, hanem például a leveleit is. Ez is életem nagy élményei közé tartozik.


5. Melyik a 11. legszebb magyar szó?

Kosztolányi.
 

6. Mit mondana Kosztolányinak, ha szembe jönne az utcán?

Jó napot kívánok. De hiszen Ön halott! Á, egyébként semmit. Nézném, mint Schubert Beethovent, akivel egy utcában lakott. Nyilván nem mernék köszönni, ahogy Schubert sem mert az általa istenített zseninek. Aztán később Beethoven a halálos ágyán állítólag Schubert-kottákat tanulmányozott. Mindezzel természetesen nem akarom magam Schuberthez hasonlítani. És Kosztolányit se Beethovenhez. Csak eszembe jutott.


7. Ha egyidős lett volna Kosztolányival és Csáth Gézával, játszott volna velük?
Biztos. Amíg boncolni nem kezdtek volna valamilyen állatot. Akkor kimerültségre hivatkozva hazamentem volna.


8. Mi az, amit áthagyományozna Kosztolányi munkásságából a 21. századra?

Én?.. Ha tudnám, hogy kell „áthagyományozni”, akkor úgy, ahogy van, az egészet.

 

10. Babits Mihály így nyilatkozott: "Kosztolányi Dezső szavai épek, mint az egészséges testek, s jól tartanak, mint az erős test rostjai. Szilárdak, a magyar nyelv legjobb anyagából valók, s kibírják a korok időváltozását." Egyetért-e Babits Mihály szavaival?

Igen, úgy tűnik, elég jól bírják. Ugyanakkor Babits szavai szerintem nem annyira. Vagy legalábbis bennem nem élnek olyan erővel, mint Kosztolányi dolgai. Az is igaz, hogy ez mindig is így volt, tőlem Babits egy picit mindig távolabb állt. De azért őt se merném megszólítani csak úgy.

 

Akik válaszoltak még:


Méhes Károly

Kemény György

Esze Dóra

Kiss Judit Ágnes

Károlyi Csaba

Petőcz András

Gerőcs Péter

Demény Péter

Szkárosi Endre

Kerékgyártó István

Szolcsányi Ákos

Benedek Szabolcs

Csaplár Vilmos

Mesterházi Mónika

Bónus Tibor

Szávai Géza

Jenei Gyula

Rapai Ágnes

Molnár Krisztina Rita

Tőzsér Árpád

Vörös István

Szávai János

 

"Akarsz-e játszani?" - A körkérdésekről bővebben itt olvashatnak.

Kapcsolódó könyvek »»

Hozzászólás




Hozzászólások

Jelenleg nincsen hozzászólás!

«« Vissza az előző oldalra

Boltjaink

 
Ráday Antikvárium
  • Cím: 1092 Ráday utca 18. - A Ráday és az Erkel...
  • Telefon: +36(1)210-1452
  • Nyitvatartás:
    Hétfő-Szombat: 10-20 h
 
Astoria Antikvárium
  • Cím: 1088 Rákóczi út 9. szám alatti udvarban
  • Telefon: +36(1)219-5449
  • Nyitvatartás:
    Hétfő-Péntek: 10 - 18 h

Akciós könyvek

 
Darabos Pál:
Hamvas Béla - Egy életmű fiziognómiája II.
1 000 Ft
-50%
500 Ft - 750 Ft -ig

 Bibliofil

 
Agostini, Alberto M(aria) de:
Tíz esztendő a tűzföldön
4 500 Ft
-20%
3 600 Ft
Kosárba
 
(Defoe, Daniel):
Robinson
4 000 Ft
Kosárba
További könyvek »»

Most érkezett

Könyvek 300Ft alatt

RendelésKosár részletes tartalmavásárlás: 0 db    összérték: 0 Ft